Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Gáncs Péter:Wittembergbe menni annyit jelent, visszamenni a bölcsöhöz

2020.07.12

Gáncs Péter:

 

 

Szarvas István (Sz. I.): Beszélgetőpartnerem Gáncs Péter evangélikus püspök. Püspök úr, mondok önnek egy dátumot. Mi jut erről önnek az eszébe? 2003. szeptember 6.

Gáncs Péter (G. P.): Hát ez a békéscsabai indulásom napja, igen, ezt soha nem fogom elfelejteni. Egy nagyon szép ünnep volt, megtelt a békéscsabai nagytemplom, ami azért nem mindennapos. És hát onnan indulhattam a Déli Egyházkerület püspöki szolgálatába.

Sz. I.: Mondok egy másik dátumot. Az 500 éves reformáció, Wittenberg. Ebben a csodálatos könyvben – amit a barátom, Kovács Lajos Péter beszélgetett önnel is és két püspök társával – ott is egy csodálatos beszédet mondott azzal kapcsolatban, hogy miért mentek oda. Ezt, örülnék, ha fölidézné.

G. P.: Annyi megemlékezés volt abban az évben, hogy most lehet, hogy keverednek a gondolatok. Ezek a Magyar napok voltak Wittenbergben, amelyeket azért szerveztük meg, mert… ezt nem mindenki tudja, hogy a Wittenberg az a magyarországi reformáció életében is egy nagyon fontos helyszín volt, ugyanis Luther, amikor ott egyetemen is tanított, akkor Magyarországról voltak ott diákok. És ezek a diákok, akik Luther asztalának a vendégei is voltak, tehát Bora Katalin szinte kollégiumi szinten ellátta ott őket. Az a lényeg, hogy ezek ott magukba szívták a reformáció tanítását és hozták haza Magyarországra, úgyhogy nekünk valójában visszamenni Wittenbergbe 500 évvel később azt jelentette, hogy a bölcsőhöz vagy a forráshoz megyünk vissza, ahol Luther újra fölfedezte az Evangéliumot, a Szentírást, és ez elindított egy olyan lelki forradalmat, ami mind a mai napig meghatározó a kereszténység történelmében. És ezt ünnepeltük ott ‘17 augusztusában, talán 200-an is jöttünk Magyarországról. És nagyon szép élmény volt. Közös istentiszteletek, kiállítások, találkozók voltak.

Sz. I.: Most fölteszek önnek egy kellemes kérdést, utána meg egy kicsit kevésbé kellemeset. De ha azt mondja, hogy a kevésbé kellemeset ne írja le, akkor elfogadom. A kellemes kérdés, hogy amit én csodálattal figyelek, hogy hogy lehet az – és ezt ki fogom húzni, nem nagyon örül Erdő Péter bíboros atya, hogy miért mondom neki –, hogy az evangélikus egyháznak kommunikációja veri a katolikusékat. Ragyogó az evangélikus újság. És hát ez a mostani könyvbemutatón is látszódott. És amikor volt ott Újpesten egy nagy keresztény konferencia, most már nem emlékszem az évszámra, egy pár évvel ezelőtt, ott is a legjobb anyag az evangélikus újságban jelent meg. Tehát egészen csodálatos a kommunikációjuk. És nem fog örülni a Magyar Kurír főszerkesztője, mert ha én összehasonlítom a két újságot, a maguké legalább olyan, mint az.

G. P.: Én azt gondolom, hogy kicsit azért mindig a szomszéd rétje a zöldebb. Én meg sokszor örömmel forgatom akár Vigíliát vagy az Új embert. De nyilvánvaló, hogy egy kicsi egyháznak még fontosabb, hogy valamiképpen életjeleket adjon, és ma azért a média egy nagy lehetőség, hogy viszonylag kevés ember sokakhoz eljusson. Részben a nyomtatott szó, vagy éppen elektronikus sajtó segítségével vagy az internet fölhasználásával.

Sz. I.: Na, hát a kellemetlen kérdés, amit megmondom őszintén, nem értek, hogy a Beer Miklós püspök atya, akit én nagyon tisztelek, a pápa 75 éves korában nyugdíjaztatja a püspököket. Na most, ön egy fiatalember, mert ha jól tudom, bár, ha megnézi a beszélgetésünk után, a Wikipediában két dátum is van az ön születésére.

G. P.: A hiteles, hogy ‘51-ben születtem.

Sz. I.: Egyszer van egy ‘51 és egy ‘53-as.

G. P.: Az ‘53 szép lenne, de a realitás az ‘51.

Sz. I.: Akkor is, egy fiatalember, hát miért kell egy ilyen fiatalembernek nyugdíjba menni?

G. P.: Nézze, ez az evangélikus egyháznak egy minden evangélikus lelkészre érvényes rendje, hogy 65 éves korban van a nyugdíjkorhatár, és két évet lehet, így mondjam ráhúzni. Ezzel általában, aki egészségileg megteheti, az él, de 67 évvel, ha valaki lelkész, ha valaki püspök, nyugdíjba megy. Ami nem azt jelenti, hogy abbahagyja a szolgálatot, hála Istennek nekem is vannak feladataim. Úgyhogy ez az egyházunk rendje. Tényleg annyiban elgondolkoztató, hogy ha jól tudom, a reformátusoknál is még kicsit tovább lehet szolgálni. Katolikus testvéreknél 75. Főleg, hogy a lelkészhiány nálunk is sajnos jelen van. De hát most az nagyon furcsa lett volna, ha én mondjuk, püspökként azt kezdeményezném, mondjuk, 65 éves koromban, hogy hosszabbítsuk meg. Ez az egyház törvényhozó zsinatának a lehetősége, hogy ezt most egyáltalán mérlegelik-e. Tény, hogy minden területen azt lehet látni, hogy az emberek azért tovább dolgoznak, tehát ami régen 60 volt, most már 65, aztán 70. De én úgy gondolom, hogy annak is van előnye, hogy azért az ember egy picikét mostan hát szabadabban dönti el, hogy mi az, amit tud és bír még csinálni, és mi az, amit már csinálják a fiatalabbak. Úgyhogy azért én ezt nagy büntetésnek nem élem meg.

Sz. I.: Jövőre lesz szeptemberben az elmaradt eucharisztikus kongresszus. Az evangélikus egyház hogy készül erre? Megmondom őszintén, hogy arra nem emlékszem, ugye tavaly is volt Esztergomban egy nagy kongresszus, az evangélikus egyház részéről ön részt vett azon?

G. P.: Nem, azon Szebik Imrét delegálták, ő tartott is előadást. Ő szintén már nyugdíjas püspök. Ugye mi úgy próbálunk részt venni ebben a nagyon fontos – így mondom – szinte mozgalomban, ugye most már több lesz, mint egy év a rávezetés, hogy mi is meghirdettük az úrvacsora évét erre az évre, amit most meg fogunk hosszabbítani 2021 októberéig. És tudatosan próbáljuk a gyülekezeteinket, mint mondjuk, az úrvacsora vétele, az eucharisztikus közösségre bátorítani, tanítani, fölkészíteni, hogy vegyük olyan komolyan, mint a katolikus testvérek, hogy Krisztus a testét és a vérét kínálja nekünk, ami az örök élet kenyere és itala. Úgyhogy erre nézve kiadványok jelennek meg, konferenciák, és remélem, hogy ennek meglesz az áldása. Most egy kicsit ez a karanténhelyzet ez most bezavart, mert hát nem lehetett ugye úrvacsorát venni.

 

gancs--peterpuspok.jpeg

 

 

 

 

 

 

Gáncs Péter (b) Szarvas István

 

 

Szarvas istván