Ha úrrá lesz a tudás e világon, mi sors vár a hitre?

Ha úrrá lesz a tudás, mi sors vár a hitre? Ha meggazdagszik a szellem, miből táplálkozik majd a szív? Az ismeretek hideg ragyogása nem fagyasztja-e sivárrá s meddővé az emberiség lelkét? A szenvedésnek nem ellenszere, hanem inkább fokozója a tudás. Aki többet tud, többet szenved is. S a növekvő kin ha csappanó hittel áll szemben, miből merít az ember majd vigasztalást? Oh, mire feljut a tudomány legmagasabb ormára az emberi lélek, talán zokogva gondol vissza a zsoltáros panaszára; „Quaesivi, qui sollicitaret animam meam, sed non fuit.“ (Keresem azt ami feltüzeli lelkemet, de nem létezik)És odadobná lelkének minden kincsét egyetlen darabkájáért annak a hitnek, amelyet babonának csúfol az elméje, de amit kínoktól vonagló, vigaszá­tól megfosztott, enyhülést hiába kereső szíve mégis visszasír . . .Lehunyó század, isten veled. Téged pe­dig, pitymallata az ismeretlen jövendőnek, remegve köszöntünk.

Budapesti Napló,1899. december 31.

Vészi  József